Mit mondhatunk Görögország stílusáról?
A görög bútorművesség az egyiptomi és az asszír-babiloni bútorkészítésből egyaránt okult. Szerkezetileg is jelentős fejlődésről tanúskodnak a rekonstrukciók: a görögök nyilvánvalóan ismerték a horonyeresztékes keretbetétet, tisztában voltak a fa tulajdonságaival, vetemedése és kiszáradása nyomán bekövetkező zsugorodása ellen lécborítással védekeztek. A fát állítólag lábon szárították, rávésett járatokkal nedvét elfolyatták.

Ismerhették a fa gőzöléses hajlítását is, feltehetően fasablonok közé szorították a hajlításra szánt elemet. Kifogástalan fakötéseket tudtak alkalmazni. A furnérozás, sőt az intarzia kezdetleges eljárásaival is tisztában voltak. A csomópontoknál vas-, bronz- vagy rézszegek gyakoriak, fejeiket többnyire díszítették. A bútorok tartórészeit főleg ciprusból és tölgyfából, a díszítőrészeket és tartóléceket olaj- és buxusfából készítették. Szerették a különféle fafajok együttes alkalmazását, ezzel szép színhatást tudtak elérni. Jávor-, cédrus-, dió- és ébenfa alkalmazása gyakori. Az ókori népek közül a görögök különleges fűrészeket is használtak, sőt a gyalut és az esztergapadot is ismerték. A reprezentatív bútorok igényét még nem ismerték.
Ennek megfelelően legfontosabb bútoraik a szék – főleg a női szék -, az ágy vagy kerevet, s a különféle holmik tárolását szolgáló ládák. Az ülőzsámoly (diphros) igen gyakori görög bútor, ezen ült a dolgozó kézműves és az előkelő katona egyaránt. Kiképzése a legkülönfélébb.

Ennek gőzöléssel hajlított lábai nyilván rugalmasságot is biztosítottak az ülésnek, könnyed arányos felépítése az ülő testtartáshoz idomult, s így az ülést kényelmesebbé tette. Az asztalnak csak alárendelt szerep jutott a görögöknél. A ládák, ruhák tárolására fekvő hasáb alakú, lábakon álló, gyakran gazdagon díszített ládákat készítettek. Mindebből láthatjuk Görögország szerepét a bútorkészítés történelmében.